Kőszegi Kornélia - Kinezológia, Bach vigágterápia
Mindig is érdekeltek az emberi mechanizmusok, hogyan függünk össze a természettel, mi a dolgunk a világban, mi az életünk értelme, mennyire határozza meg a sorsunk, a döntéseink, származásunk, a társadalom hatásai a személyiségünket és az életünket. Betegségeink, problémáink hogyan függnek össze a lelki állapotunkkal, múltbéli traumáinkkal.
Az önismeret az az út, mely a legközelebb vitt ezekhez a válaszokhoz, hiszen minden magunkban zajló folyamat kihat a külső világunkra, így minél jobban megértjük önmagunkat, annál jobban átlátjuk mások cselekedeteit és problémáit is.
Így egyértelművé vált, hogy természetgyógyászatot tanuljak, ez áll hozzám a legközelebb.
Öröm számomra, hogy munkám során mások segítségére lehetek, miközben én is folyamatosan fejlődök általa. Hiszenmindannyiunk célja itt a Földön, hogy életünket harmóniában, egységben tudjuk élni.
Szakterületeim:
• A pszichológiai tanulmányaim során rájöttem, hogy a kineziológia az a terület, amely a legjobban összefoglalja a tudásomat, tapasztalataimat. A kineziológia a természetgyógyászat területeiből is azokat a technikákat alkalmazza, melyek a leghatékonyabbak, és ezt mind megfelelő tudományos háttérrel.
• Számomra a Bach virágterápia a legkedvesebb része a terápiának, mert az érzelmi világunk sérülésekor a legtermészetesebb és legősibb gyógyírt a növényeket, virágokat alkalmazza.